2012. április 25., szerda

Jeles napok?

Április 25.

Az év 116. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 250 nap van hátra.

Névnapok: Márk, Aisa, Ajnácska, Ajsa, Ángyán, Ányos, Ervin, Ervina, Ervínia, Everard, Hajnácska, Izmael, Kalliszta, Kasszandra, Márkus, Niké

- Szent Márk napja -

Április 25-e Szent Márk evangélista ünnepe, az egyházi búzaszentelés napja, amely antik hagyományokat őriz. A rómaiak ezen a napon köszönetet tartottak és áldozatokat mutattak be Robigo istennek, hogy a vetéseket védje meg a rozsdától. Ha ekkor már a fürj el tud bújni a vetésben, és netán még az ég is megdördül, akkor a néphit szerint, gazdag lesz az aratás.

Forrás

Események:
  • 1719 – Angliában megjelenik Daniel Defoe: Robinson Crusoe c. regénye.
  • 1974 – Katonai puccskísérlet Portugáliában.
  • 1989 – Megkezdődik a szovjet csapatok részleges kivonása Magyarországról.
  • 1990 – Az Discovery űrrepülőgép rakteréből pályára helyezik a Hubble űrtávcsövet.
  • 1992 – A harag napja Budapesten
  • 2005 – Japán 1963 óta legsúlyosabb vasúti balesete az Amagaszaki vasúti szerencsétlenség
Születések:
  • 1599 – Oliver Cromwell angol politikus, lordprotektor 
  • 1796 – Marc Isambard Brunel angol mérnök, építész (Temze- alagút)
  • 1815 – Markusovszky Lajos orvos, egészségügyi reformer
  • 1874 – Guglielmo Marconi Nobel-díjas olasz fizikus, a szikratávíró feltalálója
  • 1900 – Wolfgang Pauli osztrák származású Nobel-díjas svájci fizikus 
  • 1917 – Ella Fitzgerald tizenháromszoros Grammy-díjas amerikai dzsesszénekesnő
  • 1921 – Karel Appel holland absztrakt expresszionista festő, szobrász
  • 1924 – Szenes Iván dalszövegíró, zeneszerző, érdemes művész.
  • 1927 – Albert Uderzo francia karikaturista, képregényrajzoló („Astérix”)
  • 1963 – Götz Anna magyar színésznő
  • 1969 – Renée Zellweger amerikai színésznő
  • 1974 – Szabó Judit színésznő
  • 1981 – Felipe Massa brazil autóversenyző
Halálozások:
  • 1077 – I. Géza magyar király  
  • 1472 – Leon Battista Alberti olasz humanista, építész, író, költő, filozófus, kriptográfus, nyelvész, reneszánsz polihisztor 
  • 1566 – Diane de Poitiers francia kurtizán, II. Henrik francia király hivatalos kegyencnője 
  • 1595 – Torquato Tasso itáliai barokk költő  
  • 1744 – Anders Celsius svéd természettudós
  • 1818 – Tolnay Sándor az állatorvoslás első egyetemi professzora
  • 1825 – Benkő Sámuel orvos, az első magyar kórboncnok 
  • 1865 – Kmety György honvéd tábornok, a török hadseregben Iszmail pasa néven dandártábornok
  • 1977 – Méray-Horváth Zsófia magyar műkorcsolyázó
Emléknapok:
  • A Malária Elleni Küzdelem Világnapja
Forrás

Pótlás:

A nap képe


Nyári dekoráció? :)

21 napos hála tréning1

16. nap

Na, akkor most menjünk a tükörhöz! Nézz bele szépen, és sorolj fel legalább 5 dolgot, amit szeretsz magadon! Erről persze, írnod is kell a szokott módon. ;)

Forrás

***

Igazából ez sem nehéz dolog. Mert tisztában vagyok én az értékeimmel, de mégsem... Szóval, értitek. :) :P
De azért felsorolom, amit szeretek magamon...
  • a szemeim: Mindig is szerettem őket, és úgy tartottam az az egyetlen dolog, ami tényleg szép rajtam. Úgy hiszem, ebben valóban igazam volt, a későbbi kapcsolataim alapján. 
  • az arcom: Ezzel sincs túl nagy bajom. Lényegében az arcom is szép... kerek, duci... de szép... 
  • a szeplőim: Imádom őket, csak kár, hogy az év csak egy bizonyos szakában láthatóak. Pedig nagyon aranyosak, és őket valóban büszkén tudom viselni... ^^ Már ha lehet ezt így mondani. 
  • a mosolyom: Na jó, ezt is szeretem... :) 
  • a melleim: Főleg mióta szoptatok... >< Jó, jó... tudom, hogy ez súrolja a túmács informésont... De nagyon gondolkoznom kellett, hogy meglegyen az 5... Ez van... Én nem vagyok túl kedves magamhoz... 

2012. április 24., kedd

21 napos hála tréning

3. hét (15- 21.nap) LÉGY HÁLÁS AZÉRT, AKI VAGY!

15. nap

Ma szánj magadra egy kis időt. Értékeld magad, a tehetségedet, kivételes tudásodat! Dicsérd meg önmagad a megszokott nyilvános helyeken, ahol eddig is közölted a feladatok eredményeit!
Ne szégyelld magad méltatni! Ezt is kell, néha! ;)

Forrás

***

Nos, hiába a sok cinizmus, és önirónia... Azért tisztában vagyok a sok magam előtt felrótt hibák mögött azért van jó is. Nem utálom magam... csak épp nem érzem jól magam a bőrömben. De ez már több éves, igen... mondhatom azt, hogy évtizedes probléma. Ez van, ezt kell szeretni... (?)
Mindezek ellenére, azért tudom magamról azt, hogy elég sok humorral áldott meg a sors, meg azért tett mellé némi észt is... És a nagy úton hozzám szegődött az újrakezdeni tudás is.
Szoktam magam dicsérni, ehhez nem is kell a tréning. Tisztában vagyok a kivételes képességeimmel, és erre büszke is vagyok.
De mi az a de, a sorok mögött? Hmm... amit már mondtam. Hiába minden, én nem érzem úgy, hogy ha tükörbe nézek, büszkének kéne lennem... Pedig sokak szerint igen...

2012. április 23., hétfő

A nap képe

Forrás

21 napos hála tréning

14. nap

Elég rég elkezdtük a tréninget. A mai feladat az, hogy írd meg, mi minden változott benned az elmúlt napok folyamán! Persze a szokott helyen tedd is közzé.

Forrás

***

Bár, most pár napig szünetelt a tréning... Én csak azt tudom mondani, mint a legelején. Olyan mérhetetlenül nagy változást még nem tapasztaltam. Mert a legtöbb dolgot magamtól is megfigyelem... vagy próbálok rá hangsúlyt fektetni... Így még várom az áttörést. :)
Aztán lehet kiderül, hogy nekem nincs is erre az egészre szükségem... :P

2012. április 18., szerda

A nap képe

Jeles napok?

Április 18.

Az év 109. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 257 nap van hátra.

Névnapok: Andrea, Ilma, Aladár, Apolló, Hermina, Lambert, Uziel, Uzon, Uzor, Verner

Események:
  • 1598 – Báthory Zsigmond lemondása után az erdélyi rendek felszólítására felesége, Mária Krisztierna átveszi az uralmat a fejedelemségben.
  • 1616 – Sárospatakon házasságot köt I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna.
  • 1701 – Nagysárosi kastélyában letartóztatják II. Rákóczi Ferencet, és előbb Eperjesre, majd Bécsújhelyre szállítják.
  • 1832 – Széchenyi István Magyar Játékszínrül című munkája megjelenik Pesten.
  • 1906 – Egy 7,8-as erősségű földrengés lerombolja San Francisco nagy részét.
  • 1925 – Megnyílt az első Budapesti Nemzetközi Vásár.
  • 1949 – Az Ír Köztársaság deklarálja az Brit Nemzetközösségből való kilépését.
  • 1951 – Aláírják a párizsi szerződést. Létrejön az Európai Szén- és Acélközösség, az Európai Unió alapja.
  • 1977 – Carter amerikai elnök energiatakarékossági programot jelent be.
  • 1982 – Felavatják az ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkot.
  • 2008 – A BKV–szakszervezetek egésznapos sztrájkot hirdetnek.
Születések:
  • 1480 – Borgia Lukrécia VI. Sándor pápa leánya
  • 1808 – Karacs Teréz magyar pedagógus, író, a nőnevelés egyik úttörője
  • 1853 – Katharina Schratt színésznő, Ferenc József császár barátnője
  • 1882 – Leopold Stokowski angol karmester 
  • 1901 – Németh László magyar író, drámaíró, esszéista
  • 1904 – Barsi Ödön magyar színész, író, rendező
  • 1921 – Jean Richard francia színész, 1967–1990-ig „Maigret felügyelő”  
  • 1923 – Sidó Ferenc kilencszeres világbajnok asztaliteniszező
  • 1942 – Jochen Rindt (Karl-Jochen Rindt) osztrák autóversenyző, a Forma-1 egyetlen posztumusz világbajnoka
  • 1947 – James Woods amerikai színész
  • 1956 – Eric Roberts amerikai színész, Julia Roberts színésznő bátyja
  • 1983 – Huszti Szabolcs magyar labdarúgó. 
Halálozások:
  • 1660 – Lorántffy Zsuzsanna I. Rákóczi György erdélyi fejedelem özvegye
  • 1846 – Jankovich Miklós könyv-, régiség- és műgyűjtő, történész, az MTA tagja
  • 1873 – Justus von Liebig német kémikus 
  • 1898 – Gustave Moreau francia festőművész, a szimbolizmus képviselője
  • 1955 – Albert Einstein német születésű fizikus, Nobel-díjas , a relativitáselmélet kidolgozója
Emléknapok:
  • Műemléki Világnap, a Forster Gyula-díj és a Schönvisner István-emlékérem átadása
Forrás:

Pótlás:

21 napos hála tréning

13. nap

Válassz ki három családtagot, vagy valakiket, akik elég közel állnak hozzád, hogy a nagyi cselekedeteikre rálátásod legyen. Ha tudod ki az a három személy, akkor nézd őket egy pozitív szemüvegen át. Minden tettüket, cselekedetüket, mondandójukat! Feltételezve persze, hogy mindig a jó érdekében cselekszenek.

Este szokott módon, tapasztalat megosztás!


Forrás

2012. április 17., kedd

21 napos hála tréning

12. nap

Ma pozitívak leszünk! Minden helyzetben kedvesnek, és pozitívnak kell lenni, még ha sok a gond és baj is. Illetve felbosszantanak. Ma meg kell előznünk a stressz okozta kiborulást... Koncentráljunk a jó dolgokra! Hallgasd meg mások bajait, ne kritizálj, ne kötözködj! Légy elbűvölően kedves! :)

Nap végén pedig jöhet a beszámoló. :)

Forrás

***

Nap vége van... illetve már másik nap. :) A tapasztalataim... hát... mivel nem nagyon mozdulok ki otthonról, maximum a napi séták alkalmával... Nem nagyon nehéz pozitívan nézni a családtagjaimat. Alap járaton nem vagyok egy tomboló, magamból kikelve odamondogatós típus... (inkább csendben kitervelem a bosszút ><) Mindenkihez igyekszem a legkészségesebb, legtürelmesebb lenni.
De persze, én sem vagyok tündér, nekem is vannak rossz napjaim, én is tudok kiabálni, vagy rámorranni bárkire. Most mégis, azt hiszem nekem ez könnyen ment. A férjemnek ritka rossz napja volt... a munkahelyén zűrök támadtak, így jól esett neki egy támogató személy... Ez voltam én. Így, azt hiszem ezt a feladatot is teljesítettem. :)

A nap képe


2012. április 16., hétfő

Kis dicsekvés

Van nekem egy nagyon csinos kis sógornőm, aki a divat szakmában van benne. Ő varrta a menyasszonyi ruhámat is. :) De mivel, mint már mondtam, nagyon csinos, egy régi tanára rendszeresen elhívja a ruha kollekciójának a bemutatóira.
Most pár képet szeretnék mutatni a ruhákról, ezzel is kimeríteni a divat rovatot mára, valamint dicsekedni kicsit a modellel. :) A tervező oldala. Érdemes elnézni hozzá. :)









21 napos hála tréning

11. nap

A világ egy gyermek szemével! Próbáld így nézni a magad körül lévő dolgokat, az életed. 

Mindezek mellett azokért mondj hálát, amit természetből adódóan alap dolgoknak tekintesz. Az egész alapvető kis dolgok is, amik megalapozzák a mostani életed. (pl akár a járás, látás, beszéd...)

Írd meg a nap végén a gondolataid, érzéseid a feladattal kapcsolatban a szokott helyen.

Forrás

***

Nem tudom miért... de nekem valahogy alap, hogy sokszor figyelek kis "haszontalan" dolgokra. Sokszor elgondolkozom azon, hogy olyan természetesnek vett tény, mint a látás mennyire megváltoztatna, ha mégsem látnék. Vagy legyen ez a hallás... járás stb. Meg persze itt van a kislányom, és rajta is sok mindent látok, elgondolkozom a fejlődésén. Mennyi erőbedobásra van szüksége, hogy akár 10 cm-t is előre haladjon a járókában. :) Az igyekezete arra, hogy megétesse magát velem...
Szóval azt hiszem az a tanulsága ennek a feladatnak, hogy értékeljük, amink van. Mert sajnos vannak, akik ezen tudás nélkül születnek. Mi meg rá se bagózunk sokszor, mert magától érthetőnek vesszük a meglétét.
Én már az ABC megírásakor hálát adtam azért, hogy láthatok, hallhatok... És az írásért is. Sajnos kölyök korom óta van egyfajta kisebbségi érzésem a beszédhibáim miatt... (hadarás, olykori dadogás) és nem szerettem megszólalni... Főleg idegenek, és nagy tömeg előtt.
De az írást nekem találták ki. Imádtam így kifejezni magam... és ennek köszönhetően, lett egy igen kiforrott stílusom, és sokan szeretik is olvasni, amit írok. Szóval az írás, amit kicsi elsősként olyan nyomorúságosan ment... Most hálás vagyok. :)

Top 10 - 50 fölött

Ugye pár hete csináltam egy top listát a 40-s jó pasikról. Aztán persze észre kellett vennem, hogy gyermekkorom nagy sztárjai és "szerelemei" már nem tartoznak abba a kategóriába. Ezért döntöttem úgy, hogy összeszedem az 50 fölötti, számomra jó pasikat. Úgymond a "nagy öregeket"... :)

10 . + 1
George Clooney


Nem tartom különösebben tehetségesnek. De mivel pasikról van szó... és főleg a kamaszkori álompasikról... Hát neki is helyet kellett adnom a listán. :) Mindenki szexi és jószívű Ross dokija... akiből később szívtipró bankrabló és egyebek vált... megéri, hogy itt legyen. A kecskebűvölőkben nevetséges, de megnézhető. (Inkább Ewan miatt...) De megnézhető, inkább a filmes extrák miatt a Ocean's sorozat is.

10.
Jean Reno


A francia profi... Sokaknak ő az igazi, nem pedig Belmondo.
Szeretem azt a nulla mimikát, ahogy néha tud játszani. :) Meg a filmjeit is. Kislányként majd meg haltam a Leon, a profi filmért. De ott van a Jöttünk, láttuk sorozat... nem volt rossz a Farkasok birodalma című akciófilmben. :) Szerettem még A nagy kékségben, és persze a Wassabi... Hát nem is tudom hányszor néztem már meg... Nem nagy film, mégis leköt akárhányszor látom. ^^ És talán ez az egyik ismérve a jó filmnek. Nem?

9. 
Kevin Spacey


Az igazi fura figura. Hogy miért? Nem egy szívtipró típus, legalábbis kinézetre. Nincs is túl nagy mimikája a szerepeiben... Mégis ezzel a semmilyen arcjátékkal olyan jó filmeket hozott, mint pl: 21 - Las Vegas ostroma, Közönséges bűnözök (amiért ugye Oscart is kapott). És ugye a felejthetetlen K- Pax és az Amerikai szépség. (másik Oscar)
 A Hetediket sajnos még nem sikerült megnéznem, pedig nekiugrottam vagy kétszer... Minden esetre két Oscart nem osztogatnak úgy, tehetségtelen embernek... Szóval nekem ő bejövős színész. :)

8.
Antonio Banderas


Szerintem nincs nő, aki ne játszott volna már el a gondolattal, hogy milyen lehet az ágyban... Ne is tagadjátok! :P Én is így voltam vele, főleg, amikor megnéztem az Eredendő Bűn című filmjét. :) Vonzó, és jó filmekben szerepelt. Persze a legjobban a  latin szerető szerepeire emlékeznek... pedig érdekes kis hülyeség volt az Ilyen a boksz, vagy Négy szoba. És ugye ott van még a kismilliószor látott: 13. harcos, Az interjú  vámpírral. Vagy a nagy szerepek: Evita, Philadelphia, Desperado
Szóval...

7. 
Bruce Willis 


A féloldalas mosolya... *sóhaj* Kamaszkorom akciósztárja, és ügyeletes bikája. Imádtam a A simlis és a szende filmsorozatban, ahol azt hiszem először tűnt fel. De talán az igazi sikerszerep a Die Hard sorozat, John McClane-e. A hiúságok máglyája film is tetszett... bár már elég rég láttam. Felejthetetlenül jó film, a Ponyvaregény, 12 majom, Az ötödik elem, Hatodik érzék.
Vagy említésre méltó még: Armageddon, 16 utca
De a férjem szerint a Nagy könnyei is nagyon ütős. De azt sajnos még nem sikerült megnéznem.
Mindent egybevetve, sok jó film van a háta mögött. Nekem akkor is ő marad az AKCIÓHŐS... és szeretem. Pont. :) 

6. 
Alan Rickman


Bevallom őszintén, a Harry Potter és az Igazából szerelem előtt nem igen figyeltem fel rá. De ezekben imádtam. Aztán ugye előjöttek az emlékek a Robin Hood kissé ideg zizzent zsarnokáról... Vagy a Dogma, amiről már imákat hallottam, de még mindig nem sikerült megnéznem... :(  De a Parfümben is feltűnik a szigorú, lányát féltő apa szerepében. De remek filmben megfordult ám, ahol a kedvencem is, Johnny Depp: pl: Sweeney Todd, Alice Csodaországban
Összegzés tehát, jó színész... de még milyen. És nem utolsó sorban, charme-os is. :) 

5. 
Jack Nicholson


Az őrült... Vagy nem is tudom hogyan jellemezhetném. :) Amúgy egy isten... egy bukott elmebeteg isten... :D
Nem is mondok róla többet. ><

4. 
Sir Anthony Hopkins


Róla sem kell nagyon mesélni...  A másik őrült... De zseniális színész!

3. 
Robin Williams


A Jóóóóó reggelt Vietnám ugye mindenkinél favorit. Imádtam benne... és utána is sok isteni jó film került ki a szereplésével. Ilyen kedvencek: Holt költők társasága, Good Will Hunting, Csodás álmok jönnek.
Nem egy jóképű pasi, de a tehetsége megkérdőjelezhetetlen. Ezt jelzik a filmjei is.
Amit még szégyen szemre még mindig nem láttam, pedig megvan... a Kétszáz éves ember... Egyszer... mostanában bepótolom most már... De tényleg :D

2. 
Mel Gibson


Bárki, bármit is mond... Imádom. :) Számomra a Rettenthetetlen elvette az eszem, és a szívem... Nem csak, mert Skóciában játszódik, amit imádok... Hanem az alakítása... a szomorkás szeme... És több pillanatban is meg tud fogni... Igenis elhiszed neki, hogy ott és akkor ő maga is belehal a szerepbe. Egy ilyen jelenet, amikor a szövetségese a Skót királyi trón várományosa, elárulja... Amikor ránéz... és szépen lassan lefekszik, hogy vége... Szinte kézzel tapintható a fájdalma, és az, hogy feladja... 
Számomra ezért nagy színész.
Mellesleg meg imádom a szemeit is. :) 

1.
Al Pacino


Hát... kell mondai bármit is? A kedvenc Keresztapánk... és egyben Sátánunk... Fantasztikus alakítások vannak mögötte... Nem is akarok ódákat zengeni... Elég a neve. ;)

Jeles napok?

Április 16.

Az év 107. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 259 nap van hátra.

Névnapok: Csongor, Áhim, Bánk, Bános, Bende, Bene, Benedek, Benediktusz, Bernadett, Bernadetta, Bernarda, Bernardina, Cecil, Cecilián, Detti, Enikő, Joachim, Joáhim, Joakim, József, Lambert, Lamberta, Tercia, Zonga, Zongor

Események:
  • 1514 – Bakócz Tamás bíboros, Esztergom érseke, pápai legátusként közzéteszi X. Leó pápának az törökök ellen keresztes hadjáratot hirdető bulláját; a keresztes hadak vezetésére Dózsa György kap megbízást.
  • 1865 – A Pesti Naplóban (név nélkül) megjelenik Deák Ferenc híres „húsvéti cikke”, amely fordulópontot jelent a kiegyezéshez vezető úton (e nap akkor húsvétra esett, innen a történelmi név).
  • 1944 – Második világháború: a brit–amerikai szövetséges légierő bombázza Belgrádot, 1100 ember hal meg.
  • 1972 – Elindul az Apollo–16 űrhajó. Ez az ötödik küldetés, melyet a Holdra küldtek.
  • 2003 – Magyarország (kilenc másik országgal együtt), Athénben aláírja az Európai Unióhoz csatlakozási szerződést, amely alapján 2004. május 1-jétől uniós tagállammá válik.
Születések:
  • 1682 – John Hadley angol matematikus, csillagász, ő tökéletesítette a Newton-féle tükrös távcsövet
  • 1844 – Anatole France (er. Jacques Anatole François Thibault), Nobel-díjas francia író 
  • 1858 – Zala György magyar szobrászművész 
  • 1885 – Weiner Leó magyar zeneszerző 
  • 1889 – Charles Chaplin angol szárm. színész, filmrendező  
  • 1896 – Makláry Zoltán Kossuth-díjas magyar színész, Érdemes és Kiváló Művész
  • 1911 – Guy Burgess brit hírszerző, kettős ügynök, szovjet kém, a „cambridge-i Ötök” egyike
  • 1921 – Peter Ustinov angol színész 
  • 1927 – XVI. Benedek pápa
  • 1932 – Polyák Imre olimpiai bajnok kötöttfogású birkózó, a Nemzet Sportolója 
  • 1963 – Gesztesi Károly magyar színész
  • 1971 – Schobert Norbert fitnessz-edző
Halálozások:
  • 1828 – Francisco de Goya spanyol festőművész
  • 1830 – Katona József magyar költő, író, drámaíró  
  • 1850 – Marie Tussaud (szül. Marie Grosholtz), elzászi származású francia viaszöntőnő, a londoni Madame Tussaud Panoptikum alapítója
  • 1902 – Bourbon Assisi Ferenc címzetes spanyol király, II. Izabella spanyol királynő férje
  • 1924 – Louis Sullivan amerikai műépítész, a modernizmus atyja, az első felhőkarcolók tervezője
  • 1970 – Váci Mihály magyar költő, műfordító
  • 1972 – Kavabata Jaszunari irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett japán író, a huszadik századi japán irodalom kiemelkedő egyénisége
  • 2010 – Popper Péter pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár.
Emléknapok:
  • Magyarországon a Holokauszt áldozatainak emléknapja
  • Dán Királyság: Nemzeti ünnep, II. Margit királynő születésnapja
Forrás:

Pótlás:

2012. április 15., vasárnap

21 napos hála tréning

10. nap



Van nekünk öt érzékünk... valakinek hat is. :P Szóval a hallás, látás, ízlelés, tapintás, és szaglás közül válassz ki egyet! Ezek után arra az egy érzékedre koncentrálj egész nap! Figyeld meg az élményeidet, most hogy kifejezetten koncentrálsz is arra az egyre. Milyen hatások érnek, amik máskor tökéletesen evidensek? Milyen tapasztalatokkal lettél gazdagabb? :) Írd meg a nap végén!

Forrás

***

Mivel én eléggé beteg vagyok... (ismét) a szaglás annyira nem jöhet szóba... De viszont egész nap a konyhában leszek, mert vendégek jönnek... Így az ízlelést kéne választanom... De  kettő együtt kizárja egymást... Mivel tudjuk, hogy az ízlelés és a szaglás nagyon, nagyon szoros barátságban vannak... Tegnap viszont a hallással sok mindent tapasztaltam. Koncerten voltam... figyeltem a zenekart, csukott szemmel, csak a zenére hagyatkozva... a dallamra. És reggel madarak énekeltek, amikor keltünk... Igen, azt hiszem, ma még tudatosabban figyelek a hallásra! :) Aztán írom mi minden történt! ;)

Nap végén

Nos, kicsit másítottam a tervemen. A főzés közben csak éreztem az illatokat és az ízeket. Így ezekre koncentráltam igazán. Nem volt túl szokatlan élmény, mert általában így teszek mindig. Élvezem a főzést, és a vele járó dolgokat. Így az illatokat... főszereket, a rotyogó étel illatát... És amikor kóstolod... ahogy a kezeid alatt szépen lassan alakulnak az ízek... Hmmm... :)
Aztán voltunk sétálni a kis csajjal. Akkor meg a hallás volt elsőrendű érzékszerv. Hallgattam az énekes madarak párkereső énekét... vagy csak a hangoskodásukat. Mert vééégre lehet őket hallani! És ez annyira jó. Komolyan, télen ez a legborzasztóbb, hogy a károgáson kívül nem sok hang van más.
Este pedig a fürdetésnél a tapintásra összpontosítottam. Imádom a kislányom puha baba bőrét... a hajának selymes érintését... Az ujjacskáinak a szorítását, amikor játszunk... Csodálatos érzés.

És arra jöttem rá, hogy én alapjáraton is figyelek ezekre a dolgokra. Nem kell felhívni rá a figyelmem... Mert ha a természetben vagyok, hallgatom a hangokat, beszívom a tüdőmbe a szagokat... élvezem a látványt. És minden tevékenységnél, ha nem merülök bele nagyon a monotonitásba...
Jó dolog! :)

2012. április 14., szombat

Jeles napok?

Április 14.

Az év 105. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 261 nap van hátra.

Névnapok: Tibor, Bende, Bene, Benedek, Benediktusz, Euszták, Gusztáv, Jusztián, Jusztin, Lavínia, Lida, Lídia, Maxim, Tibéria, Tiborc, Tomázia, Tomazina


Események:
  •  1849 – Debrecenben az országgyűlés határozatot fogad el a Függetlenségi Nyilatkozat kiadásáról és a Habsburg-ház trónfosztásáról. Ezután Kossuth Lajost kormányzó-elnökké választják.
  • 1865 – John Wilkes Booth meglövi Abraham Lincoln amerikai elnököt, aki másnap belehal sérülésébe.
  • 1912 – Első útján jéghegynek ütközik a Titanic utasszállító luxushajó 23:40 perckor, 150 kilométerrel Új-Fundland partjai előtt. Másnap hajnalra elsüllyed, 1517 utas életét veszti.
  • 1921 – Megalakul Gróf Bethlen István kormánya.
  • 1970 – Az Apollo–13 oxigéntankja felrobban.
  • 1981 – Visszatér az első űrrepülőgép, a Columbia a földre John Young és Robert Cripen űrhajósokkal a fedélzetén.
  • 2002 – Elindul az IWIW közösségi weboldal.
  • 2009 – Konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtásával saját pártja indítványozására a magyar Országgyűlés 204 igen szavazattal, 8 tartózkodással leváltja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, helyére Bajnai Gordon korábbi minisztert választják.
Születések:
  • 1578 – III. Fülöp spanyol király 
  • 1629 – Christiaan Huygens holland csillagász 
  • 1695 – Pietro Guarneri olasz hangszerkészítő
  • 1886 – Tóth Árpád költő, műfordító
  • 1912 – Király Béla vezérezredes, hadtörténész, az MTA tagja, az 1956-os Nemzetőrség főparancsnoka
  • 1912 – Polgár Dénes magyar újságíró, éveken keresztül a Magyar Televízióban sugárzott A Hét című műsor főszerkesztője
  • 1941 – Julie Christie Oscar-díjas amerikai színésznő
  • 1943 – Fenyvesi Csaba háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívó
  • 1945 – Steve Martin amerikai színész
  • 1950 – Esterházy Péter író
  • 1951 – Déri János újságíró, televíziós szerkesztő-riporter
  • 1973 – Adrien Brody amerikai színész
  • 1977 – Sarah Michelle Gellar amerikai színésznő
Halálozások:
  • 911 – III. Sergius pápa
  • 1759 – Georg Friedrich Händel német származású angol zeneszerző 
  • 1792 – Hell Miksa (Maximilian Hell) magyar csillagász, matematikus, fizikus  
  • 1917 – Lazar Markovics Zamenhof (Lazaro Ludoviko Zamenhof) lengyel optikus, filológus, az eszperantó nyelv megalkotója
  • 1930 – Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij, grúz születésű szovjet-orosz költő, drámaíró 
  • 1935 – Emmy Noether német matematikusnő, a modern algebra egyik megalapozója
  • 1946 – Horger Antal nyelvész, egyetemi tanár
  • 1992 – Zsigmond László Kossuth-díjas történész, az MTA tagja
Forrás

21 napos hála tréning

9. nap

Tudatos hála! Ez a jelszó. Ennek fényében kell szemlélni embertársainkat, ismerőseinket, családtagjainkat. Dicsérd meg őket, ha jónak látod. Méltasd a tehetségüket, személyiségüket! Élvezd a társaságuk!

Majd írd le a szokott helyen, mit tapasztaltál.

***
Update

Mit már régebben is írtam, nagyon sokat tud jelenteni az embereknek egy kis figyelmesség. Magunkról is tudhatjuk, hogy máris más a hangnem egy egyszerű vásárlásnak is, ha az eladó kedvesen mosolyog, esetleg figyelmeztet egy akcióra, vagy személyes történetet fűz valamihez. Elbeszélgettek, és mosolyogva, jó érzésekkel távozol.
Nos, ez az ismerőseinkre lefordítva is így van. Bár be kell valljam, nem fordítottam akkora energiát a feladatra, de azért látszik, hogy hálásan fogadja mindenki az odafigyelést, kedves szavakat. Annyi negatív dolog történik velünk nap, nap után... Egy kedves gesztus, egy szó... pedig lelki simogatás tud lenni. Esetleg még a napot is bearanyozhatja... Vagy egy rosszul induló reggelt, átfordíthat jóvá... Csak rajtunk múlik szerintem...

2012. április 13., péntek

Mini virágos kert, a teraszon

Már volt szó arról, hogy a pozsgások milyen hasznos kis növények. Főleg olyan helyeken, ahol nagy a szárasság, vagy a öntözés elfelejtésének veszélye... ><
Én alapból szeretem őket. Már egész kicsi kamaszként kaktuszokat gyűjtöttem... de valahogy azok nem lettek az igaziak. Viszont pár éve ráleltem a kövirózsákra, majd a többi pozsgásra. Szóval, most azokat gyűjtöm. Szerdán voltam anyukámmal az Oázisban... mondanom sem kell, hogy egy kisebb vagyont otthagytunk... De sebaj! Aki a virágot szereti... Nem? ^^ Vettem pár növénykét a mini kertembe, a teraszra. Nem azért, mert nem öntözöm őket... Egyszerűen olyan erősen tűz oda a nap délelőtt, hogy kihall minden balkonnövényem... :(


Ez itt kérem, a már emlegetett ex müzlis tálban lakó népség. Egyesek már régi lakók, de vannak olyanok akik, kiköltöztek, mert nagyobb helyet igényeltek. Illetve, egy pár elhalálozott...
Most csak egy új ékezett, a középső kis borzas. ^^

Egy távolabbi sztárfotó :)

A kövirózsák tavaly még akkorák voltak, mint két csecsemő ökle... NC :)
A harmadik növényke pedig új szerzemény. :) Beleszerettem egyből. ^^ Remélem sokáig velünk marad. 

Egy közelebbi kép, hogy jobban lássátok.

Ez egy teljesen új lakóközösség. Tavaly nyáron levendula lakott az eredetileg szitaként világot látott, "cserépben". Most vettem a két nagyobb növényt, a két kövirózsa, meg a már kiebrudalt, rokonoktól mentettek. (magyarul, már nem fértek el a másik cserépben... :D ) 

Közelebbi részlet.


Harmadik kis csoportosulás szintén új. Ebből kettő a müzlis tálban lakott rég, de kinőttek. (alsó kettő jobb és bal oldalon. a középső új) 
Kíváncsian várom megszeretik-e az új lakhelyük. 

Közelebbi életképek :)

A többiek meg már régi barátok, és évek óta megvannak. Ha nem férnek a bőrükben, akkor szétültetem őket. ^^


És még vettem egy borospohár jellegű üveg vázát... Olyan 2-3 literes lehet. + vettem bele még növénykéket is. :) Ez Hugimnak lesz meglepetés... csak időm nem volt még megcsinálni. De jövő héten meglesz, akkor teszek is fel képet róla. :)

Jeles napok?

Április 13.

Az év 104. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 262 nap van hátra.

Névnapok: Ida, Béla, Hermina, Martin, Martos, Mína, Minka, Minna, Minni, Minóna, Mirka, Norma

Események:
  • 1204 – A IV. keresztes háborúban Velence ösztönzésére a keresztes haderő Montferrati Bonifác vezetésével elfoglalja és kifosztja Konstantinápolyt.
  • 1336 – IV. Péter aragóniai királyt Zaragozában Aragónia királyává koronázzák.
  • 1398 – I. (Ifjú) Márton szicíliai királyt, I. Mária szicíliai királynő férjét Palermóban a Szűz Mária Mennybemenetele Székesegyházban királlyá koronázzák.
  • 1399 – I. (Idős) Mártont Zaragozában Aragónia királyává koronázzák.
  • 1517 – Egyiptom az Oszmán Birodalom részévé válik.
  • 1543 – A kaposi csata: a szekszárdi törökök a Kapos mellett szétverik a végvári katonák egy csapatát.
  • 1742 – Georg Friedrich Händel fő műve, a Messiás című oratórium premierje Dublinban.
  • 1849 – Magyarország köztársaság lesz.
  • 1941 – A Szovjetunió megnemtámadási egyezményt köt a Japán Birodalommal.
  • 1943 – A berlini rádió bejelenti a katyńi tömegsírok felfedezését, a szovjet NKVD által legyilkolt lengyel hadifogoly katonatisztek holttesteivel.
  • 1997 – Tiger Woods lett a legfiatalabb golfjátékos, aki megnyerte a The Masters Tournament-et.
Születések:
  • 1519 – Medici Katalin francia királyné  
  • 1743 – Thomas Jefferson az Amerikai Egyesült Államok harmadik elnöke
  • 1748 – Joseph Bramah angol mérnök, a biztonsági zár, a vízöblítéses WC, a sörpalackozó gép, valamint a bankjegyszámozó gép feltalálója
  • 1892 – Robert Alexander Watson-Watt skót fizikus, a radar feltalálója
  • 1899 – Alfred Mosher Butts a Scrabble (Betűtorony) nevű játék feltalálója
  • 1906 – Samuel Beckett ír születésű, Nobel-díjas brit író, drámaíró 
  • 1950 – Ron Perlman amerikai színész (Ellenség a kapuknál  Penge 2. (2002) )
  • 1962 – Hillel Slovak gitáros, a Red Hot Chili Peppers tagja
  • 1970 – Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász
Halálozások:
  • 858 – I. Kenneth skót király  
  • 1695 – Jean de La Fontaine francia író, meseköltő
  • 1916 – Eötvös Károly magyar politikus, ügyvéd, író, publicista
  • 1986 – Major Tamás színművész, rendező, színigazgató, színészpedagógus, Kossuth-díjas, kiváló művész 
  • 2008 – John Archibald Wheeler amerikai elméleti fizikus, a „fekete lyuk” kifejezés, és a Wheeler-barkochba kitalálója
Emléknapok:
  • A Katyńi Bűntény Áldozatainak Emléknapja Lengyelországban, 2007 óta.
Forrás

Füstölt sajtos sós süti

Sajnos újra egy recepttel állok elő, amihez nincs képem... Ég is érte az arcom... :P De mire észbe kaptam, hogy jó lenne lefotózni, az ünnep alatt elfogyott. Ezért is gondoltam, felteszem a receptjét, mert nagyon kapós és egyszerű sütiről van szó. :) Karácsonykor próbáltam ki először, de most Húsvétkor is kérték... ;)
Ja és pont ezért én már eleve a dupla adagnak megfelelő mennyiségeket írom, mert tudom, hogy egy úgysem elég. ><

Füstölt sajtos sós süti

Hozzávalók:
  • 2 kocka ráma (szobahőmérsékleten)
  • 50 dkg liszt
  • 50 dkg sajt (én felesbe szoktam a sajtot tenni. Mivel két adag egyiket sima trapistával, a másikat valami karakteresebb füstölt sajttal csinálom. Különben igen drága mulatság lenne...)
  • 3-4 teáskanál só
  • 4 tojás
  • a tetejére: 1 tojás a kenéshez + reszelt sajt 
 Elkészítés:
  1. A tésztához való alapanyagokat egy tálba teszem. Persze előtte a sajtot lereszelem. ;) Összegyúrom, hogy egy lágy tésztát kapjak. De azért elváljon a tál falától és a kéztől. :P Ha sikerült, akkor fél órára beteszem a hűtőbe. (nekem mindig kicsit többre sikeredik, mert a lányom akkor tart rám igényt persze, amikor épp a konyhában kéne lennem... szóval ha tovább van benn, az se gond... Sőt) 
  2. Ha letelt az idő, kivesszük, és lisztezett deszkán olyan jó centisre nyújtjuk. Mivel nem dagad, ezért nem kell vékonyabbra. A túl vékony tésztás hamar odaég. :) (tapasztalat) Aztán fogunk valamilyen mézeskalács formát, vagy sima poharat, és kiszaggatjuk a sütit. 
  3. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, megkenem tojással, hogy szép színe legyen. Aztán megpakolom sajttal, és forró sütőben 10-15 perc alatt aranybarnára sütöm. :) Isteni illatok és mennyei ízek jellemzik. :) 
Jó szórakozást! ;)

Elkészítés: Egyszerű, mint a pofon, és gyorsan is megvan *
Költségvetés: Igazából kevés alapanyagról van szó... de ugye mennyiségre már kicsit több. Mégis, szerintem olcsónak mondható :) *
Siker: Ha nem vigyázunk, nem marad nekünk belőle... Főleg ha van a családban egy pár torkos úriember... vagy 2 csemete... :D ***** ***

21 napos hála tréning

2. hét (8-14. nap)  LÉGY HÁLÁS MINDENÉRT MAGAD KÖRÜL


8. nap

Küldj 5 embernek az ismerőseid közül köszönő üzenetet, akik szerinted elismerést, vagy hálát érdemelnek.

Forrás

2012. április 12., csütörtök

Szivárvány

Csakazértis! :D Mert szépek, mert valaminek a jele... és mert a rossz idő utáni szépségeket idézi fel. :)














" Vallj színt! rivallják.
- Szivárvány...
suttogom."

/ Fodor Ákos / 

a képek fellelhetősége a devianart oldal